II. "Erdély elvarázsol" diáktábor - Homoród-mente

Társadalomtudományi tehetségsegítő tábor*


Miről szól?
Játékos barangolás Udvarhelyszéken, melynek során közösen fedezzük fel a két Homoród vidékének jellegzetességeit, építészetét, hagyománykincsét, népművészetét, mesterségeit, természeti különlegességeit, ízeit.

Miért pont Homoród-mente?
Mert, akárcsak a többi erdélyi tájegység, egyedi, színes, változatos. Mert, ha hagyod, elvarázsol :) Mert a tavalyi diáktáborban általánosságban beszéltünk Erdély fontosabb néprajzi tájegységeiről, és úgy gondoltuk, hogy idén egy kisebb tájegységet veszünk nagyító alá, mindezt terepen, az adott tájegységben ütve fel táborunk.

Kinek szól?
25 ügyes, kíváncsi középiskolást és ifjú egyetemistát (14-20 éves korosztály) várunk.

Ki szervezi?
Az Élő Erdély Egyesület (www.eloerdely.ro)

Mit kell tudnom rólatok?
Vidám, lelkes csapat vagyunk, akik biciklivel körbejártuk Erdélyt, és minket már elvarázsolt :)

Mikor?
2013. augusztus 26-31. (hétfő-szombat).

Mire számíthatok?
Változatos program, biciklizés, túrázás, meghívott előadók, kézműves tevékenységek, találkozások helyi emberekkel, nótázás, jó hangulat, sok-sok meglepetés. Ízelítőnek olvasgass bele a tavalyi tábor blogjába, vagy nézd meg az alábbi beharangozó kisfilmet:



Hogy fog kinézni egy napunk?
Mindig másképp, ugyanis minden nap a Homoród mente más-más falujába kirándulunk. Itt egy kis ízelítő:
  • ébresztő, kecmergés, napköszöntő, reggeli torna, reggeli
  • előadások, beszélgetések: hozzánk látogatnak és vendégeink lesznek (Homoródszentmártonban) a Babeș-Bolyai Tudományegyetem meghívott néprajz szakos tanárai, a vidékkel foglalkozó társadalomkutatók, akik a tájegységre jellemző sajátosságokkal ismertetnek meg bennünket
  • felfedező túrák: elbiciklizünk, elgyalogolunk vagy elszekerezünk a Homoródszentmártonhoz közeli falvakba (Gyepes, Kénos, Homoródremete, Abásfalva, Homoródkeményfalva, Homoródalmás, Bágy, Lókod, Recsenyéd, Homoródszentpál, Homoródkarácsonyfalva, Oklánd), ahol a helyiekkel beszélgetve fedezzük fel milyen sajátosságokat, néhol elfelejtett mesterségeket rejt egy-egy település. A falvakban csapatokba szerveződve oldunk meg izgalmas feladatokat. Almáson Ibi nénivel kenyeret sütünk, Huba pedig a sajtkészítés fortélyaival és a házi sajt ízével ismertet meg bennünket. Karácsonyfalván a Szent László freskó történetét fedi fel előttünk egy művészettörténész barátunk. A szentpáli halastavaknál pedig egy madarász szakember segít eligazodni a sokféle madárfaj között.
  • közös ebédkészítés – közös sütés-főzés a szabadban
  • ebéd, ebédszünet
  • közös kézműves tevékenység – ha éppen nem kirándulunk, akkor a tábor főhadiszállásán (Homoródszentmártonban) batikolunk, nemezelünk, könyvet kötünk
  • vacsora
  • esti programok: tábori blog vezetése, gitározás, vetélkedő, néptánc-, és népdaltanulás (tavalyi résztvevőknek külön program: nemezelés tűvel vagy makettezés éjszaka 3-ig :), melyre az újabb résztvevőket is szívesen várjuk)
Kik fognak velem foglalkozni? A táborvezetők (Demény Enikő - múzeumpedagógus (eniko_demeny@yahoo.com, 0748-769433), Kádár Kincső – néprajzos, múzeumpedagógus (kdrkincso@gmail.com, 0751-859653), Kelemen Zsófia – gyógytornász (kelemen_zsofia@yahoo.com, 0745-232692), a tábori segítők (az Élő Erdély Egyesület önkéntesei) és sok meghívott szakember (történész, néprajzos, művészettörténész, szociológus, építész, biológus, ornitológus).

Hol lesz a táborhely? A homoródszentmártoni Dávid Ferenc Ifjúsági és Konferencia Központban (Székelyudvarhelytől 15 km-re).


Milyenek a tábori körülmények? A szálláshely kettő, négy és öt férőhelyes szobákkal rendelkezik. A tisztálkodás szempontjából egy-egy lány és fiú WC, valamint zuhanyzófülkék állnak rendelkezésre. Az előadásoknak és a foglalkozásoknak egy fedett erkély, valamint két közösségi terem biztosít helyet.

Mit eszünk?
Napi háromszori étkezést biztosítunk. Legtöbbször a szálláshelyen étkezünk, de előfordul majd, hogy az ebédet azon a településen készítjük vagy fogyasztjuk el, ahol éppen ebédidőben vagyunk :) A biciklizéshez és gyalogláshoz szükséges energiáról a magunkkal vitt édességekkel és gyümölcsökkel gondoskodunk majd.

Részvételi díj?
180 RON/fő, ami tartalmazza a szállás, étkezés, programok és ajándékcsomag (diáktábor-póló, munkafüzet, szakmai anyagok) költségeit. Idén 10 ösztöndíjas helyet biztosítunk a legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező jelentkezők számára.

Mit kell tudnom az ösztöndíjas helyekről?
Az ösztöndíjas részvételi díj 130 RON/fő, az ösztöndíjas hely igényléséhez a jelentkezési laphoz csatolni kell az utolsó iskolaév tanulmányi átlagának igazolását (ellenőrző könyv, iskolai igazolás stb.). Az ösztöndíjat igénylő jelentkezők közül a 10 legjobb, 9-es fölötti tanulmányi átlaggal rendelkező résztvevő élhet a kedvezményes részvétel lehetőségével.

Részvételi feltételek?
Jelentkezési lap kitöltése / beküldése 2013. augusztus 25-ig (részletek a jelentkezési lapon), szülői belegyezés (a jelentkezési lap tartalmazza, csak 18 éven aluli jelentkezők számára szükséges), részvételi díj befizetése, részvétel a tábor elejétől a végéig.

Mennék! Hogyan jelentkezzek?
A jelentkezési lapot letöltheted innen, nyomtasd ki, töltsd ki, írasd alá szüleiddel (ha nem vagy még 18 éves), és juttasd el hozzánk (részletek a jelentkezési lapon).

Mi történik miután jelentkeztem?
Csak az első 25 jelentkezőt áll módunkban fogadni. A jelentkezési határidő letelte után visszajelzést kapsz, hogy elfogadtuk-e a jelentkezésed, hogy ösztöndíjas vagy teljes részvételi díjat kell fizetned, valamint tájékoztatunk a fizetés módozatairól. Ugyanakkor részletes eligazítást kapsz, és onnan már csak azt kell számolnod, hogy hányat kell aludni :)

Mit hozzak?  Mindenekelőtt nyitottságot, jó kedvet és még egy barátod :) Ezen kívül BICIKLIT, biciklis felszerelést (sisak, első és hátsó lámpa, fényvisszaverő mellény), eső és nap elleni felszerelést, váltócipőt, benti cipőt, és ha van, akkor hangszert, távcsövet, fényképezőgépet.

Ha nincs biciklid, próbálj meg valakitől kölcsönkérni vagy biciklis szaküzletből bérelni, de ne riasszon el, ha nem találsz, hanem jelezd minél előbb a táborvezetőknek e-mailen vagy telefonon keresztül, és megpróbálunk mi is segíteni. Ha szükséges, a biciklid szállítását is megoldjuk Székelyudvarhelyről a táborhelyszínig.

Kérdésem van!
office@eloerdely.ro, vagy hívd a táborvezetőket a fentebb megtalálható telefonszámokon.

VÁRUNK SZERETETTEL!



Partnerek

Erdélyi Tehetségsegítő Tanács

Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet


Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék


Támogatók


 

NAGY SZERETETTEL VÁRUNK TOVÁBBI PARTNEREKET ÉS TÁMOGATÓKAT!

* A tevékenység része az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács (ETT) 2013-as "A siker útjai: nyári tehetséggondozási programok Erdélyben" című programjának, amely a Nemzeti Tehetség Program NTP-TPEM-M-MPA-12 pályázatának támogatásával zajlik. A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő hirdette meg. A pénzügyi lebonyolítást a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) vitelezi ki a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) háttértámogatásával.

<<<október 2024>>>
HKSCPSV
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
45678910

Támogatók



Partnerek