Erdélyben, Erdélyért - beszámoló
Kedd, 06 Dec 2011

Erdélyben, Erdélyért – évzáró rendezvény
Madarasi Hargita
2011. december 2-4.


2011. december 2-4. között az Erdélyi Gondolat Egyesülettel közösen „Erdélyben, Erdélyért” címmel évzáró rendezvényt tartottunk a Madarasi Hargitán.

A hétvégén 84 személy vett részt, és 9 erdélyi civil szervezet képviseltette magát. December 1. apropóján együtt ünnepeltük erdélyiségünket, megosztottuk egymással mindazt, amit 2011-ben tettünk Erdélyért, és megbeszéltük, amit 2012-ben tenni fogunk.

December 2-án, pénteken az Élő Erdély Egyesület 4. Születésnapját ünnepeltük.

December 3-án, szombaton délelőtt a résztvevő civil szervezetek bemutatták 2011-es megvalósításaikat.

Délután kerekasztal-beszélgetést tartottunk a 2012-es év terveiről, keresve az együttműködési lehetőségeket, majd „Erdélyért 2011” díjakat osztottunk az év projektjének, támogatójának, önkéntesének.

Szombat este a Kaláka együttes örvendeztette a résztvevőket.

Vasárnapra maradt a szervező egyesületek tagságának, bővebb társaságának szánt „Herdál” díj, „Tékozló fiú” díj, és a „Magvető” díjak kiosztása.

Részletes beszámoló alább, még több fotó itt található.

Élő Erdély Egyesület 4. Születésnap


Civil szervezetek bemutatják 2011-es megvalósításaikat

Bevezető

 

Erdélyi Gondolat Egyesület

 

Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület

 

Zöld SzékelyFöld Egyesület

 

Romániai Magyar Közgazdász Társaság

 

Farkas Gyula Egyesület

 

Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet

 

Erdélyi Kárpát Egyesület - Székelyudvarhelyi Osztály


 
Élő Erdély Egyesület



Az Élő Erdély Egyesület prezentációja itt megtekinthető.

"Erdélyért 2011" díjak

Az év projektje díj



Az Év projektje – civil szervezetek díja:
Élő Erdély Egyesület - Szilágysági kulturális és természeti örökség feltérképezése és dokumentálása

Az Év projektje – közönségdíj: ErGo Egyesület – IV. Erdélyi Vándoregyetem

Elismerő oklevél:

Az év önkéntese díj



Az Év önkéntese: Szentes Lajos - Zöld Székelyföld Egyesület

Elismerő oklevél:
  • Szilveszter Norbert - RMKT
  • Szász Kriszta - Élő Erdély Egyesület
  • Szilágyi Péter - Farkas Gyula Egyesület
  • Járai Szabó Ferenc - KMEI

Az év támogatója díj

Az Év támogatója: ARCADOM Kft., Kolozsvár – RMKT

Elismerő oklevél:

Díjkiosztás

Kaláka koncert


Társasági díjak

Nyolc „Magvető” díjat osztottunk ki, és még párat tartogatunk az év végéig társaságunk azon tagjainak „kik rohanó világban gyümölcsöt termének, gondozgatásának elébe menének. Kívánunk hát nékik erőt, egészséget, locsolgatásához sok gyönyörőséget, hogy maguk legjobb részét beleoltogatva, serdüljön a kis mag előbb palántává, hosszú évek múlva kemény törzsű fává, szép Erdélyországnak erős oszlopává.”

A „Tékozló fió” díj nem került kiosztásra, mert idén a társaságból nem volt olyan, „ki először is a nagyvilág csillogó lehetőségei által elcsábíttaték, majd tehetségének gyöngyeit külföldön fényesítgeté, legvégül helyét megtalálva szép Erdélyországban megtelepedék.”

"Herdál" díjat kapott „ki alkotó energiáit takaréklángon tartva harcolt szélmalmokkal, a közösségi szerepvállalást – mint forró kását – kerülgette, és távol tartotta magától a gondolatot, mely így szólt hozzá: „A közösségért többet tudnál tenni, Erdélyért többet érdemes!”

Köszönet

Ezúton is köszönjük vendéglátónknak, partnereinknek, meghívottainknak és a résztvevőknek ezt a kellemes és hasznos hétvégét.

Erdélyben, Erdélyért jövőben is

Találkozunk jövőben is az „Erdélyben, Erdélyért” évzáró rendezvényen, reméljük még nagyobb számban, még több civil szervezet részvételével, még több díjazásra érdemes erdélyi-, és Erdélyt építő cselekedettel.




<<<május 2012>>>
HKSCPSV
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
45678910

Támogatók



Partnerek