Az Élő Erdély Egyesület Erdélyt szerető, Erdélyben gondolkodó, tenni- és alkotni vágyó, áldozatkész emberekből álló kisközösség.

Közösségben gondolkodunk, mert hisszük, hogy közösségi összefogással bármilyen cél megvalósítható.

Hiszünk a közösség emberformáló erejében, szeretnénk, ha tevékenységeink által közösségünk tagjai Erdély turisztikai, kulturális, gasztronómiai értékeit ismerő és tisztelő emberekké válnának, környezettudatos, egészséges és aktív életmódot alakítanának ki.

Az egyesület egy szűkebb és egy tágabb közösség kialakítására törekszik:

1. A szűkebb közösség a honismereti túráinkon, rendezvényeinken aktívan résztvevő emberekből áll, akik alkalmanként önkéntesként is részt vesznek az egyesület rendezvényeinek megszervezésében – ez az aktív tagokból álló kisközösség.

2. A tágabb közösség azon személyekből áll, akik jónak látják az egyesület elképzeléseit, Erdély fejlesztésének ötletét, és segítik, támogatják tevékenységünket – ez a pártoló tagok közössége.

Az egyesület alapszabályzata megkülönböztet alapító, aktív, pártoló és tiszteletbeli tagokat.

Pártoló tagok

Az egyesület pártoló tagjává válhat bárki, aki egyetért az egyesület elveivel és célkitűzéseivel, elfogadja az alapszabályzatot, igényli tagságát, és az éves tagdíj befizetésével támogatja az egyesület tevékenységét.

Aktív tagok

Az a pártoló tag, aki tevékenysége által is közreműködik az egyesület céljainak elérésében, aktív taggá válhat.

Alapító tagok

Alapító tagnak minősülnek az egyesület alapítói, ugyanakkor alapító taggá válhat az egyesület bármely tagja, aki jelentős anyagi vagy szellemi hozzájárulással segítette az egyesület céljainak megvalósulását.

Tiszteletbeli tagok

Az egyesület tiszteletbeli tagjává választhat olyan köztiszteletben álló személyeket, akik az egyesület tevékenységétől függetlenül is sokat tettek az általunk felvállalt célok megvalósításáért.

Tagdíj

A tagdíj az az összeg, amellyel az egyesület tagjai évente támogatják az egyesület tevékenységét. A tagdíj összege egy évre az aktuális nettó minimálbér felével egyenértékű.

Csatlakozom az Egyesülethez

<<<március 2010>>>
HKSCPSV
22232425262728
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930311234
III. ÉEE sítábor
Hétfő, 2010. feb. 01.
Az idei, és egyben III. külföldi sítáborunkat Mariborban, Szlovéniában szervezzük meg, február 9-14. között. A bejelentkezett résztvevők száma 50 fő.
Szilveszteri mulatság
Vasárnap, 2009. dec. 27.
Az idén először szervezzük meg közös, egyesületi szilveszteri mulatságunkat, ahol tagjainkkal és barátainkkal együtt mulatva kezdjük az Új Évet. A helyszín Borzont, Anna panzió. Résztvevők száma 100 fő.
V. Honismereti Biciklitúra
Szerda, 2009. aug. 05.
Az idén is sor kerül augusztus 7–16. között a mostanra már rendhagyó, és egyben ötödik Honismereti Biciklitúránkra, ezúttal Kalotaszegen. Bővebben a túráról olvashatsz itt.
Összes hír...